# 3, Na azt már nem! #

Úgy tettem, ahogy a srác mondta nekem. Viszont utána csak kóboroltam. Házak tömkelege előtt mentem el, mire egy fényfoltot vettem észre az egyik ház ablakából kiszűrődni.  Talán itt egy elűzött angyal lenne? Esetleg engem is beengedne a hajlékába addig, amíg nem teljesítem a feladatomat? E reményben bizakodva becsöngettem. Halk lépéseket hallottam, majd a kilincs elfordult, s egy fiatal lány nyitott ajtót. Igazán elbűvölő teremtés volt. Haja tej szőke színben pompázott, bőre nagyon világos volt, és olyan törékenynek tűnt. Egy fehér ruhácskát viselt, amit mintha csak az ő alakjára terveztek volna.
- Miben segíthetek? –mosolygott rám.
- Te egy angyal vagy? – kérdeztem tőle. Arca pillanatok alatt megfagyott.
- Sajnálom, nem segíthetek.  –mondta, majd távozni akart, ám én a lábam-odatettem az ajtóhoz.
- Angyal vagy? – mondtam neki határozottabban.
- Henry segíts. – kiáltotta a lány kétségbe esetten. Nemsokára egy öregember jött, s a lány mellé állt. Kék szeme volt, s napok óta nem borotválkozhatott. Ruhája egy fekete póló volt, s egy farmernadrág.
- Mit akar? – kérdezte az öregember mély morgós hangján.
- Ő egy angyal igaz? – toltam ki az ajtót, hogy egyszerre mindkettőjüket láthassam. – Ne is próbálja letagadni! Láttam az ablakból. – Az öreg a lány felé nézett, majd mintha mondani akart volna valamit, de aztán a lányra hagyta.
- Csak, csak a televíziót néztem. – mondta akadozva.
- Az lehetetlen. – suttogtam, s a lányhoz akartam érni, ám az öreg elkapta a csuklóm.
- Eresszen el!  -
- Akkor tűnjön el végre!  - ordította az öreg, s még jobban megszorította a csuklómat.
- Csak egy kérdést tettem fel. – nyögtem oda neki. – és maguk nem válaszolnak. Csak..
-  Mond, mit akarsz? – Ordította oda az öreg.
- Henry ezt nem kéne! A szomszédok fel fognak ébredni. – mondta a lány.
- Igazad van. – mosolygott a lányra, de a kezem közben még mindig szorította. – sajnálom. – mondta nagyon hitelesen, majd hírtelen berántott a házba, s becsukta utánam az ajtót.
- Henry. – ijedt meg a lány. – Mit csinálsz?
- Ki vele milyen lény vagy te?
- Tudja mit? Már nem is zavarok oké? Maga egy bolond. Sajnálom, hogy zavartam tieteket. – hadartam el, majd kifelé vettem az irányt, ám amikor el akartam menni a férfi mellet ő meg fogott, és odalökött a kanapéra.
A szekrényhez ment, kivett egy kötelet, s odadobta a lánynak.
- Ezzel kötözd meg. Aztán meg is motozhatod. – ejtette ki halkan a szavakat, majd lement a pincébe, s a hangok alapján valamit csinált is. A lány hozott egy ős öreg széket a nappaliba, majd a fejével biccentett, hogy üljek át.
- Na, nem köszi. Abban nem segítek, hogy megkötözz. – tiltakoztam.

# 2. Erdő... #

Ariana szemszöge:

A fejem zúgott, és fáztam is. Szemeimet óvatosan kinyitottam, de nem láttam szinte semmit.
-Hol vagyok? – ültem fel, s kezdtem el tapogatózni. Annyi biztos, hogy egy földön ültem. Mindenfelé nézelődtem, de semmit sem láttam. Így hát felálltam, s elindultam egyenesen. Csak pár lépést tettem, és valaminek neki is ütköztem,  sikeresen hátra is estem, s tiszta sár lettem. Hajam az arcomba lógott. Ha most meglátna valaki biztos, hogy őrültnek nézne. Rakoncátlan tincseimet megpróbáltam fülem mögé begyűrni, de nem sikerült, s így csak összekentem magam mégjobban.
-Bocsánat. -mondtam neki, de nem felelt. –Itt vagy? – kérdeztem, de megint nem jött válasz. Elkezdtem tapogatózni magam előtt, s a kezem megakadt egy hideg, nyirkos, göcsörtös dolgon. – Ó szóval egy fának beszéltem. Milyen szuper is vagyok. – ráztam meg a fejem, s tovább indultam tapogatózva. Hamar rájöttem, hogy egy egész erdőre való vesz körül. Azt sem tudtam, hogy egyenesen megyek-e vagy sem, de már másodjára botlottam meg.
-Na jó , ebből elég. Van itt valaki? – ordítottam el magam. Vártam, vártam, de nem válaszolt senki. –Szárnyak. - ejtettem ki halkan a szavakat, s máris megjelent a két fehér halvány fényt adó ,,tollazatom”  . Ugyan messzire nem láttam el, de mégsem a koromsötétben kellet tapogatóznom.  Hosszabb séta után elértem egy tisztásra. A szél halkan süvített, az állatok aludtak, csak pár kis neszt hallottam útközben magam mögött. Bár ha utólag belegondolok kicsit olyan érzést keltett bennem, mintha követnének.   S ezután minden olyan gyorsan történt.
-Itt egy angyal. – ordította el valaki, s megfogta a csuklóm. Ijedtemben felsikoltottam, majd szabadulni próbáltam, de nem sikerült. A férfi, erősen tartott. Hamarosan meghallottam, hogy mások is közelednek felénk.
-Engedj el. – könyörögtem neki, de az meg sem hallotta.
-Sajnálom de nem lehet. – mondta a fiú, s hangjából hallatszott, hogy nem szívesen teszi ezt.
-Jól van. Ezennel már nem vagy újonc. – veregette meg a fogva tartóm vállát, egy újabb férfi. Hanga mély és rekedtes volt. Valószínűleg ő lehet a vezér. – Igen jó példányt fogtál fiú gratulálok. – mondta, s közben a szárnyaimat vizsgálta.
-Mit akartok? – kérdeztem félve.
-Csak a szárnyaidat kislány csak azokat. – kezdtek el nevetni többen is a sötétben. Olyan volt, mintha maga az ördög jött volna el értem. Eszembe jutottak anyám szavai: -,,Varázslatot közvetlenül nem használhatsz csak jó célra, vagy védekezésre.”
-Fény- ordítottam el magam, s olyan erő hullámot bocsájtottam ki, mint talán még soha. Körülöttem mindent elvakított a világosság, én is csak pár foltot láttam. De nem volt időm ott helyben elemezni a látottakat, mert a kezemet elengedte a fiú, és a szemét takarta, így szabad utam volt a menekülésre. Szárnyaimat gyorsan elrejtettem, hogy ne találjanak meg ismét, majd futásnak eredtem. Most nem volt olyan sötét, mint eddig, de mivel az erő hosszan elnyúlik, így arra pont elegendő volt, hogy a fákat kivegyem az éjben, és ne szaladjak beléjük.
-Kapjátok el. – ordította ismét a rekedt hangú. – nem szökhet el! -
Lábaimat már alig éreztem, de a kis attrakciómnak köszönhetően szerencsére egy kis előnyre tettem szert, így egy pillanatra lelassíthattam.
-Meg van. - ordított egy vékonyabb női hang.
-Csak én vagyok te idióta. –kiabált a vezér.
Ekkor valaki hírtelen megfogta a kezem, s elkezdett rángatni.
-Engedj el.- ellenkeztem.
-Csst. – mondta s tovább húzott.
-Kérlek.
-Fogd be és gyere! – utasította. Futottam vele, mivel szorosan rámarkolt a kezemre.
Itt már alig észlelhető volt a fény amit kibocsájtottam nemrégiben, de a ,,partnerem” magabiztosan futott, így biztos voltam benne, hogy lát a sötétben. Aztán hírtelen megállt, s csak akkor vettem észre, hogy vége az erdőnek, előttünk van egy út, s nem messze innen egy lámpa is.
-Menny egyenesen! Arra van a város, oda úgysem követnek. Túl feltűnő lenne. – Lökött ki az útra, majd el is tűnt. Ott álltam egyedül, s még a megmentőm arcát sem láttam, de akkor ott biztos voltam benne, hogy még fogunk találkozni a jövőben…

# 1. A kezdetek... #

A teremben síri csönd volt. Senki nem mert megszólalni, de még nyelni sem. A légkör feszült volt, hisz' nem ünnepelni készültek. A sötét falakon lévő tapétát már a penész ette. Hiába...már régóta használaton kívül volt a helység. Csak egy nagy uralkodói szék volt a teremben, no meg a helyenként már szakadozott bársonyfüggyönök. A királynő hangja vízhangzott az egész helyiségben.
-Hogy képzeled? - ordította a képembe.
-Sajnálom. - hajtottam le a fejem.
-Sajnálod? Igazán? Sajnálod? És azt hiszed, hogy én ezzel most megfogok elégedni? Már eljátszottad az összes húzásodat. Miért nem tudsz végre felnőni? Azt hiszem kénytelen vagyok bekeményíteni. Megelégeltem, hogy az örökös bajból mindig nekem kell téged kihúznalak. Egy uralkodói családban nem elfogadott az ilyesfajta viselkedés! Úgyhogy a mai naptól fogva száműzetésre kárhoztatlak. Addig nem lépheted át az országom kapuját, amíg meg nem tanulod a leckét. Hogy hogyan, s miként arra neked kell rájönnnöd. - A tömeg az utolsó szavakra súgdolózni kezdett. Valószínűleg őket is meglepte a határozása.
-De anyám. Mégis hová mehetnék? - gördült ki egy könycsepp.
-Az emberek közé! - jelentette ki határozottan. Arca rezzenéstelen volt. Abban a pillanatban nem számított neki az hogy rokonok vagyunk. Kitagadott. Megalázott a leendő népem előtt. Komolyan gondolja az egészet, és amíg én nem mutatok fel valamit hiába telljesítem a feladatomat, a népem akkor sem fog elfogadni leendő királynőjükként. Életem eddigi legnehezebb útja vár rám.
-Hogyan. - álltam fel. -Na anyám csak ezt ne..-
-Csendet . - üvöltötte. A tömeg velem együtt fagyott meg. - térdelj vissza. Legalább most megadhatnád a tiszteletet szülő anyád íránt. Mindenedet apádtól örökölted. - Mostmár patakokban akartak hullani a könnyeim. Mégis vissza kell még tartanom, csak addig, amíg látnak. Egy királyi sarj nem sírhat!
-Egy semleges területre küldelek. Oda, ahova a kitagadottakat küldik! Nem kapsz a rangod miatt más bánásmódot. Eddig jó életed volt, innentől magadra leszel utalva! -
-De anyám. Ott nem csak angyalok és emberek vannak! Ott vannak...-
-Igen tudom mik vannak ott. Azthizsem, hogy a királynő épp eléggé tájékozott ahhoz, hogy ne kelljen őt felvilágosítani. - vágott közbe.
-Kérlek. - estem le lábaihoz.- Ne küldj oda.
-Varázslatot közvetlenül nem használhatsz csak jó célra, vagy védekezésre. Bármely csíny, és egyéb szórakoztató varázslattal az ott töltött idődet, s a bűntetésedet hosszabítod. Kívánom, hogy járj sikerrel! -
-Kérlek. - sírtam mostmár. Nem bírtam. A saját anyám dönti el a sorsom most ebben a pillanatban. Ahogy én kilépek a kapun többet nem térek vissza valószínűleg. Az elküdött angyalok, közül az egyötöde sem jön vissza.
-Emellet... - néztem fel rá. Most nézett először a szemembe mióta eldönötte, hogy elküld. - Mint angyal az első, és a legfontosabb feladatod az, hogy segíts az embereken, a második az, hogy rájöjj, valójában ki is vagy, és a harmadik az, hogy éld túl! - utolsó szavaira megremegtem. Mostmár nincs visszaút. Valóban eljátszottam minden eséjemet. Azután a fejem elkezdett fájni és zúgni, csak magyarázást hallottam, majd elsötétült minden.

Beatrice szemszöge: 
A tömeg felzendült.Mindenki a lábam előtt heverő lányt figyelte. Lehajoltam hozzá, majd kezemet a hátára tettem. 
-Szívemből kívánom, hogy sikerrel járj. És nem csak azért küldelek oda, mert hibáztál. Meg kell tudnod, hogy valójában ki is vagy! Szeretlek.- ejtettem ki a szavakat olyan halkan, hogy csak ő hallhassa, majd homlokon csókoltam.  - Édes kicsi hercegnőm. Tudom, hogy sikerülni fog, és megtudod, hogy miért is olyan a természeted, mint az apádé. És sok titokra fény fog derülni, hogyha ügyes leszel. - Zsebébe belecsúsztattam egy apró cetlit, amin elindulhat, majd útjára kültem az én egyetlen galambomat.  
Miután egyedül maradtam, összekellet szednem magam. A tömeg itt van még körülöttem, és engem pedig a sírás kerülget. Határozottan felálltam, és a tömeg felé fordultam. Az idősebbek szigorú arcán láttam, velem értettek egyet, a fiatalok között pedig megoszlott a vélemény. De senki nem mert szólni, hogy rosszul cselekedek-e talán. Az én szavam ezerszer többet ér az övékénél. 
-És most. - emeltem fel az állam. - Mindenki menjen a maga útjára, és teljesítse a feladatait. Remélem többen tanultak az esetből, és meggondolják mit csinálnak a jövőben.  - azzal felemeltem hosszú fehér szoknyámat, hogy ne érjen le a földre és átvágtattam a tömegen. Mikor visszafordultam többen még ott álltak. Sokakat letaglózott ez az eset. De én tudom! Én tudom, hogy csak jót tettem. Biztos vagyok benne...

hello =)